A világ lakosságának több mint 70 százaléka nem kap megfelelő szociális ellátást, ráadásul több ország is leépíti a szociális védelmi rendszerét. A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) legfrissebb, nemzetközi jelentéséből kiderül, a világ lakosságának csupán 27 százalékának elérhető az átfogó szociális védelem - írja a gazdasagiradio.hu.
A szociális védelem kulcsfontosságú stratégiai eszköz a szegénység és az egyenlőtlenségek csökkentéséhez és a befogadó növekedés egyidejű ösztönzéséhez, mivel javítja a társadalom sérülékeny szegmenseinek egészségügyi állapotát és növeli a teljesítőképességüket, fokozza a termelékenységüket, támogatja a belső keresletet, és előmozdítja a nemzeti gazdaságok szerkezeti átalakulását - vélekedik az ILO.
122 kormány – amelyek közül 82 fejlődő országban van – csökkenti a közkiadásait 2014-ben. Ezek az intézkedések kiterjednek a nyugdíjrendszer, az egészségügyi ellátás és a jóléti rendszer reformjára, amely sok esetben a rendszerek finanszírozásának vagy a fenntartásukra szánt összegeknek a csökkentését jelenti, illetve a támogatások megszüntetését vagy az egészségügyi dolgozók és szociális munkások számának csökkentését vagy korlátozását, vagy a bérük visszaszorítását.
Teljes cikk : gazdasagiradio.hu
Utolsó kommentek