Bár a Magyarország és Türkmenisztán közötti kereskedelmi forgalom viszonylag szerény, a közép-ázsiai ország olyan gazdasági modernizációs programba kezdett, amely jó együttműködési lehetőségeket kínál a magyar vállalatoknak - mondta Áder János köztársasági elnök a Sándor-palotában - olvasható a hirado.hu-n.
Az államfő a Gurbanguly Berdimukhammedow türkmén elnökkel folytatott megbeszélését követő sajtónyilatkozatában kiemelte: remélhetőleg az elkövetkező években gyarapodnak a két ország gazdasági, oktatási és kulturális kapcsolatai.
Áder János azt mondta: Türkmenisztán az az ország, amelynek a világon a negyedik legnagyobb földgáztartaléka van, az elmúlt évben 10 százalékos gazdasági növekedést ért el. Az ország területének 70 százaléka ugyanakkor sivatag, ezért a megbeszélés kereteit is az adta, hogy Türkmenisztánban sok a gáz, de kevés a víz - tette hozzá.
Emlékeztetett: három éve José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke fontos energetikai megállapodást kötött a türkmén államfővel, és az unió következő vezetői remélhetőleg mielőbb elkezdik végrehajtani ezt az egyezményt. Türkmenisztán ugyanis készen áll arra, hogy Európa energiabiztonságát javítsa, az európaiak biztonságérzetét növelje, tehát a labda most az EU térfelén pattog - magyarázta.
A köztársasági elnök kiemelte, hogy a Türkmenisztán által megkezdett gazdasági modernizációs program olyan együttműködést kínál, amely magyar cégek bekapcsolódását jelentheti a már elkezdett infrastrukturális beruházásokba, a kooperációt vízgazdálkodási kérdésekben, a magyar élelmiszerek exportját, az eddig is jól működő gyógyszeripari együttműködés bővítését, fejlesztését, valamint az oktatási és kulturális kapcsolatok bővítését.
Teljes cikk : hirado.hu
Nemzetközileg elismerten diktatórikus országgal együttműködik a magyar kormány?Nem zavarja Áder Jánost és Orbán Viktort az ez emberi jogok helyzete Türkmenisztánban?A magyar külpolitika nagyon sikeres Keleten. A Keleti nyitás politikája nagyon gyümölcsöző lett,mert mindegyik keleti diktatórikus országgal baráti kapcsolatot ápol Magyarország.Orbán Viktor sokkal többet jár Keletre mint Nyugatra.Miért éppen Türkmenisztán ? - kérdezhetjük.Mit olvashatunk a Wikipedián?
A Szovjetunió felbomlása után, 1991-ben Türkmenisztán függetlenné vált. Az ország akkori vezetője, Saparmyrat Nyýazow, megtartotta hatalmát. Politikája azonban jelentősen megváltozott a szovjet idők óta: jó kapcsolatot alakított ki külföldi nagyvállalatok vezetőivel, Moszkvával viszonylag hűvös kapcsolatokat ápol, a hagyományos, muszlim, türkmén értékek és kultúra támogatójaként szeret fellépni. Egy dolog azonban nem változott, a hatalma; ez az 1990-es évek eleje óta csak tovább növekedett.
Nyýazow 2006. december 21-én váratlanul meghalt. Egyértelmű örököse nem maradt. Az ideiglenes elnök a korábbi miniszterelnök-helyettes, Gurbanguly Berdimuhamedow lett. Ő egyébként állítólag Nyýazow törvénytelen fia. Az alkotmány szerint viszont ezt a tisztséget a Néptanács elnökének, Öwezgeldi Ataýewnek kellett volna betölteni. Bűncselekménnyel vádolták meg és eltávolították tisztségéből.
A 2007. február 11-én tartott elnökválasztáson Berdimuhamedow megkapta a szavazatok 89%-át 95%-os részvétel mellett. A külső megfigyelők szerint a választás nem volt tisztességes.
Törvényhozás
Türkmenisztán államformája elnöki köztársaság, amelyben Saparmyrat Nyýazow, A Nagy Türkmenbaşy, egy személyben az ország elnöke, a kormányfő és az egypártrendszerben működő törvényhozás elnökké választotta őt élete végéig.
Az első, több jelöltes elnökválasztást 2007 februárjában tartották. Gurbanguly Berdimuhamedow az új elnök 2007 elején került hatalomra. Azóta igyekszik a közép-ázsiai országot visszavezetni a nemzetközi közösségbe. Számos intézkedést is hozott elődje, Saparmyrat Nyýazow Türkmenbaşy örökségének eltüntetésére, személyi kultuszának lerombolására. Ennek keretében el is költöztette a néhai diktátor aranyszobrát Aşgabat belvárosából.
Teljes cikk : hu.wikipedia.org
Türkmenisztánról alig tudunk valamit,mert a határai hermetikusan le vannak zárva.Nincs sok információ a diktatórikus országról.Miért kell ilyen országgal szorosabbra fűzni a kapcsolatot?Nem tudom ...Áder János és Kövér László tapasztalatból ismeri milyen egy diktatórikus országban élni.Miért fognak kezet egy diktátorral?A gazdasági kapcsolatok miatt?A keleti nyitás következő láncszeme melyik ország lesz? Milyen a türkmén zászló?Az Indexen látható '
Fotó: Bődey János / Index
A lap megjegyzi a zászlóról: "A zászlórúd ugyanis csak átlagos 6-8 méter magas, pedig Asgabatban van egy 133 méter magas zászlórúd is."
A legjobban elgondolkoztató megjegyzés :" A türkmén sajtótól csak a hivatalos elnöki sajtótudósítók jöttek el, akik ennek megfelelően nagyon szűkszavúak. Egy dagesztáni származású kollégától megtudtuk, hogy Türkmenisztánban télen nagyon hideg van, nyáron nagyon meleg van. Azt is bevallotta, hogy nem tud türkménül csak oroszul, de így is elboldogul." Teljes cikk : index.hu
Mit tanulhat Magyarország Türkmenisztántól? Majd a történelem eldönti.Valaki véleménye nem mérvadó ...
Utolsó kommentek