Hetven éve, 1944. június 6-án kezdődött a világtörténelem legnagyobb partraszállási hadművelete: a második világháborúban az angolszász szövetségesek Normandiában megnyitották a második frontot.
Hitler 1941 végén végleg letett az Anglia elleni invázióról, a Szovjetunió ellen összpontosította erőit, Európa nyugati partvidékén pedig a szövetséges invázió megakadályozására megépíttette a Norvégiától Spanyolországig húzódó erődrendszert, az atlanti falat. A szovjet vezető, Sztálin 1941 végén javasolta, 1942-ben pedig már követelte Franklin D. Roosevelt amerikai elnöktől és Winston Churchill brit miniszterelnöktől a második front megnyitását, hogy kikényszerítsék német csapatok elvonását a keleti frontról. Ehhez a körülmények 1943 nyarára teremtődtek meg, de a partraszállást végül csak 1944 nyarán hajtották végre, miután a "főpróba", az 1943 júliusi szicíliai partraszállás sikerrel zárult.
Az invázió meglepte a németeket: számítottak ugyan rá, csak épp máshol. A Führernek szilárd meggyőződése volt, hogy az ellenség a La Manche csatorna legkeskenyebb részén, Calais térségében fogja megkísérelni a partraszállást és erre is készült (pontosabban nem készült) fel. Az angolszászok kezdetben ezt a lehetőséget is fontolgatták, de belátták, hogy botorság lenne ott támadni, ahol a német erőket összevonták. Felmerült viszont az ötlet, hogy elhitessék a németekkel azt, amit azok hinni akartak. Egy nagyszabású megtévesztő akció keretében kitaláltak tehát egy soha nem létezett hadcsoportot, amelynek fantomtáborokat is építettek Délkelet-Angliában.
Utolsó kommentek