Magyarországon már javul a helyzet, de még mindig vannak olyan térségek, ahol még hétfőn is rakták a homokzsákokat. A Lajtánál mezőgazdasági területeket védenek, a Hernádnál pedig utakat kellet lezárni, mert volt ahol fél méteres víz hömpölygött keresztül.
Csak motorcsónakokkal tudták szállítani a homokzsákokat Győr-Moson-Sopron megyében a Lajta partján zajló árvízi védekezésnél. A legkritikusabb részen, Hegyeshalom és Bezenye között munkagépekkel hordták a homokzsákokat, hogy azokkal védjék a termőföldeket. Csaknem háromezer homokzsák kellett, hogy megemeljék a töltést, és már a Szigetközből is érkeztek önkéntesek.
„Tavaly és 2002-ben is rengetegen dolgoztak nálunk önkéntesként, illetve a Szigetközben 2013-ban több ezer ember érkezett az ország minden részéből, ezért segítünk mi is” – mondta Peredi László önkéntes.

Utolsó kommentek