A civil szervezetek globális amerikai támogatásának fokozását ígérte Barack Obama amerikai elnök a Clinton Globális Kezdeményezés elnevezésű szervezet New York-i éves tanácskozásán, amelyen mások mellett Magyarországot is a civil társadalmat korlátozó országok között említette - írja az MTI.Magyarországról ezt mondta :
"Oroszországtól Kínáig és Venezueláig könyörtelen megleckéztetéseknek vagyunk a tanúi, valamint annak, hogy a jogos elégedetlenséget felforgatásként becsmérlik. Olyan helyeken, mint Azerbajdzsán, a törvények hihetetlenül megnehezítik a civil szervezeteknek még a működését is. Magyarországtól Egyiptomig egyre inkább véget nem érő szabályozások és nyílt megfélemlítések veszik célba a civil társadalmat. És szerte a világon olyan bátor férfiakat és nőket támadnak meg, sőt, ölnek meg, akik fel merik emelni a hangjukat" - fogalmazott az amerikai elnök.Forrás : MTI
A magyar külügyminisztérium válaszolt a vádakra.Ezt írták a közleményben :
"Mi abból indulunk ki, hogy Magyarország és az Amerikai Egyesült Államok szövetségesek. Ugyanakkor az Amerikai Egyesült Államok elnökének magyar civil társadalom kormányzati korlátozására vonatkozó megjegyzéseinek nincsen ténybeli alapja. A magyar nép egy szabadságszerető nép, ezért nem viselné el szabadságának semmilyen korlátozását"- reagált Obama szavaira a Külgazdasági és Külügyminisztérium. Forrás : MTI
Szijjártó Péter szerint a magyarok szabadság szerető nép.A Hir TV-nek nyilatkozta a következőket :
Utolsó kommentek