A Tett és Védelem Alapítvány szerint a XII. kerület egy olyan történelmi személyiség nevével fémjelez egy védetté nyilvánított villát, aki vállalhatatlanul antiszemita nézeteket vallott. Javasolják, hogy ne Friedrich Istvánról nevezzék el a Mátyás király út 32.-ben található épületet. Az építészeti védettség elrendelésénél kizárólag az épület építészeti értékei számítanak, a döntés nem az alapján születik, hogy egykor kik éltek az ingatlanban, az erről szóló rendeletben pedig nem is szerepel Friedrich neve - reagált a közleményre az önkormányzat - olvasható a hvg.hu-n
A Tett és Védelem Alapítvány levélben fordult Pokorni Zoltánhoz, a XII. kerület polgármesteréhez a Mátyás király út 32. szám alatt található egykori Gergelyi-Friedrich villa épületeinek védetté nyilvánítása ügyében – írta az alapítvány közleményben.
Az alapítvány a Gergelyi-Friedrich villa elnevezés használatával kapcsolatban javasolja a Hegyvidéki Önkormányzat képviselőtestülete számára, hogy – az ilyen esetekben szokásos módon – kérje ki a MTA II. Filozófiai és Történettudományi Osztályának állásfoglalását.
Friedrich István miniszterelnökként és politikusként tett szerepvállalása, álláspontunk szerint alkalmatlanná tette arra, hogy az általa lakott villát, mint történeti és építészeti értéket, a nevével őrizze meg az utókor – írták.
Friedrich István, Magyarország 1919. augusztusa és novembere között regnáló miniszterelnöke jeles hangadója volt az olyan köztudottan antiszemita és zsidóellenes hangoknak, melyek a hazai zsidóság ellehetetlenítéséhez, jogfosztásához és későbbi megsemmisítéséhez vezettek. A Nemzetgyűlésben elhangzott felszólalásában többször is hangot adott ebbéli elkötelezettségének: "A sok százezer galíciai zsidót innen gyorsan ki kell szállítani. Annyit próbálkoztunk, annyit kísérleteztünk, mégis még mindig itt vannak a zsidók. Ezt így tovább tűrni nem lehet!" – idézték a közleményben a volt miniszterelnököt.
Fotó: Google Maps |
A holokauszt 70. évfordulóján számtalan történeti kutatás és kulturális esemény állít emléket a 20. századi magyar történelem ezen korszakának, Friedrich István neve, a vállalhatatlan politikai szereplése okán méltatlan erre a megemlékezésre – írta a Tett és Védelem Alapítvány.
Teljes cikk : hvg.hu
Utolsó kommentek